Programajanló

Ajándékkoncert
Augusztus 20-án a Magyar Honvédség Központi Zenekar koncertezik a Szegedi Szabadtéri Játékokon.
...Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere arról beszélt, nagyon örültek annak, hogy Szeged befogadta ezeket a katonazenekari fesztiválokat, hogy ekkora érdeklődés és ekkora siker volt a fellépésük a Móra Ferenc Múzeum előtt.
– Óriási megtiszteltetés a Dóm téren szerepelni: két karmester, két kiváló kollégáim, a Központi Zenekar karmestere, Szabó Imre alezredes és karmesterhelyettese, Kovács Tibor százados dirigálja majd a zenekart. A meghívott vendégek közt lesz Gyivicsán György, aki Szegeden is tanított, most meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem harsona professzora, docense. A zenekar szólistái is meg fognak mutatkozni, lesz, aki hangszeren, lesz, aki énekel, és egy kiváló színész, énekes kolléganőnk, Jónás Andrea is szerepel a Dóm téri koncerten, aki már számos nagysikerű műsort adott a zenekarral.
Kiderült az is, a koncert szünetében nézheti meg a Dóm tér közönsége a tűzijátékot, azaz a szünet is katonaságról szól majd. Gyepshow viszont nem lesz, "ülős" koncertet ad a Magyar Honvédség Központi Zenekara....
Lovagok Napja és a Koronázási Ünnepi Játékok Fehérvár Belvárosában
Négy napon keresztül kiteljesedik a középkori hangulat: mutatványosok és boszorkányok csalogatnak, jósok jövendölnek, kézművesek és hagyományőrző csapatok tartanak bemutatókat, a gyerekeket számtalan foglalkozás és játék várja – augusztus 17–20. között a Belvárosban és a Zichy ligetben mindenki talál magának kedvére való programot. Találkozzon kedvenceivel és tudja meg mit tartogat a következő egy év ...
Boszorkányok:
Németh Mariann (Mary)
Keller János
Váradi Eszter Sára
Jónás Andrea
Ballér Bianka
Rovó Tamás
Koreny Réka Noémi
Kaposi Réka

Találkozzunk szerda este a Club Tihany Resort szabadtéri színpadán! ✨
👑 Énekeljünk és táncoljunk együtt a Hercegnők és lovagok bálján.
📅 Időpont: 20:00
📍 Helyszín: Club Tihany Resort – szabadtéri színpad.
ℹ️ Az esemény csak szállóvendégek részére látogatható.